A házilag készített öntözőrendszerek

„Ebben a témában két lényeges útvonalat járhatunk be, de mi igazán csak az egyikre vagyunk kíváncsiak. A teljes információhalmaz megértéséhez azonban körvonalazom mind a három házilag készített öntözőrendszer fajta mivoltát.
Az egyik házilag készített öntözőrendszer az, amikor mindenféle a háznál és a barkácsboltokban kapható alkatrészek felhasználásával készíti el a leleményes, bár a szakmához nem értő kerttulajdonos. Ezeknél az öntözőrendszereknél fogjuk felfedezni, hogy a csőhálózatot a földben közönséges slaggal vezették, és itt-ott egy-egy kiluggatott flakon helyettesíti a szórófejeket. Nem érdemes ezekről a „berendezésekről” több szót ejteni azon kívül, hogy szerintem az alkotói elégedettek és örülnek annak, amit létrehoztak. Ez viszont tényleg nem leértékelendő dolog!
A házilag készített öntözőrendszerek egy másik fajtája már ettől sokkal elemelkedettebb dolog, és sokkal több köze is van a valódi szakmához a végeredmény tekintetében is. Ezek azok az öntözőberendezések, amiket a barkácsboltokban kapható egységcsomagokból állítanak össze a vállalkozó szellemű kerttulajdonosok, saját maguknak a kertben. Ezek sikere elsősorban attól fog függeni, hogy a vállalkozó szellemű kerttulajdonos mennyi időt szánt arra, hogy elmélyedjen az öntözőrendszer telepítésének szakmai témájában. Ha keveset, akkor általában nem sok jó származik a dologból, ha többet, akkor pedig nem így fogja megcsinálni, és biztosan nem a barkácsboltból fogja beszerezni hozzá az öntözéstechnikai alkatrészeket.
Hanem – és itt képbe lép a házilag készített öntözőrendszer harmadik lehetősége -, a professzionális megoldást fogja választani. Azaz bemegy egy öntözéstechnikai szaküzletbe, megtervezteti ingyen az öntözőrendszerét, betaníttatja ingyen a telepítés legfontosabb lépéseire magát, valamint magánál tartja a telepítést közben a telefonját, hogy szintén ingyen kérdezhessen, ha ezek után mégis elakadt! Ja természetesen minden professzionális alkatrészt megkap nálunk a terv szerint összekészítve, a házilag készülő öntözőrendszeréhez! Így idáig mindenkinek sikerült, legalább is nálunk.